Végül
Kedves olvasóim, ezúton tudatom veletek, h a blogom a továbbiakban nem üzemel.
Kaptam olyan visszajelzéseket, melyek alapján úgy láttam, h jobb, ha bezárom a blogom, és egyébként is ideje már, h felhagyjak az írogatással több okból is:
- egyrészt nem vagyok tehetséges, és ami nem megy, azt kár erőltetni
- amíg valaki a blogomat olvassa, az idő alatt hasznosabb dologgal is eltölthetné az idejét, vagy ha mindenképp olvasni szeretne, akkor igényesebb irodalmat is választhatna erre a célra
- elég sok időmet elvette a blogírás, ami már kezdett egész komolyan zavarni, és emiatt egyre többször rágódtam azon, h nem csak az olvasóim idejét rabolom, hanem a sajátomat is (nekem nyilván ez utóbbi fájt inkább, de azt hiszem ez érthető)
- végül, de nem utolsó sorban ennyi idős fejjel ideje lenne már felnőnöm, megkomolyodnom, aminek lehetne az egyik jele az is, h szakítok a sok-sok év óta, gyakorlatilag főiskolás éveim óta folytatott blogírással. Ha művelt lennék vagy tehetséges, akkor vezethetnék tematikus blogot vagy akár művészit is, de az ezekhez szükséges képességek és felkészültség hiányában csak emilyet tudnék írni továbbra is, márpedig ennek az ideje már lejárt.
Új bejegyzéseket a továbbiakban nem fogok írni, a régieket pedig egyelőre visszavettem publikusból addig, amíg ki nem választom azt a párat, amelyek esetleg tényleg megütik azt a színvonalat, hogy életem bármely szakaszában vállalhatóak lehessenek. Ezt az x db bejegyzést ( x < 10) később újra olvashatóvá teszem, a többit pedig oda küldöm, ahová a blogírással töltött sok-sok év alatt jó pár egyéb bejegyzésemet is küldtem (és onnan még egy bejegyzés sem tért vissza)
Szeretett volt feleségem még inkább szeretett kislányáról vezetett másik blogomat a továbbiakban is vezetni fogom egészen addig, amíg lehetőségem van rendszeresen meglátogatni őket. Tudom, h idővel ennek is vége szakad, hiszen vagy az exem egyik leendő párja vagy esetleg az enyém előbb-utóbb nem fogja tolerálni, hogy rendszeresen megjelenek arrafelé, azt pedig kevesen érthetik, h hogyan lehet ennyire szeretni egy kisgyereket, akinek egy számomra idegen férfi az apja. De mint tudjuk a gyermekek nem tehetnek fogantatásuk körülményeiről, és amíg módom engedi ennek a kis tündérnek az életét figyelemmel kísérni és a lehetőségekhez képest részt is venni benne, addig megpróbálom a Kisvilág sorain keresztül valahogy közvetíteni azt az érzést ami akkor fog el, amikor a karjaimban tartva magamhoz ölelhetem a világ legaranyosabb kislányát.
Blogbejegyzéseim végén szokásos zenei ajánlók közül utolsóként Tori Amos egyik klipjét teszem be, mivel a blogom sokéves fennállása alatt eddig még csak egy bejegyzésemben szerepelt a művésznő, ami méltatlan hozzá, így most még utoljára próbálom helyretenni ezt (is):
